Ismerj meg minket
önKéntesek
És lovászunk
Birics Enikő
Birics Enikő vagyok, 2021 nyarán lettem tagja a Mirza Lovasudvar csapatának.
5 éves korom óta lovagolok.
Viszonylag kevés versenytapasztalattal rendelkezem , többnyire szabadidős versenyeken vettem részt , leginkább távlovaglásban.
Profi edzőktől tanultam , és a versenyeken a versenyzőket kísérve rengeteg tudással lettem gazdagabb.
A meglévő szakmai tudásommal igyekszem támogatni a Mirza Lovasudvar csapatát.
Szívesen foglalkozom gyerekekkel , lovakkal , és más egyéb lovardai feladatokat is szívesen ellátok .


Juhász Anna
Juhász Anna vagyok, 2022 nyarától a Mirza Lovasudvar csapatának lelkes tagja.
Kisgyermek korom óta lovagolok, a lovak és a velük való munka mindig is közel állt a szívemhez és felsőfokú tanulmányaimat is ezen a területen végeztem, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campuszán, lótenyésztő és lovassport szervező agrármérnökként.
Már egészen fiatalon a lovasoktatást választottam hivatásomként, hiszen mind a gyerekeket, mind a lovakat imádom. A 2022-2023 évben díjugratásban és a díjlovaglásban is megméretettem magam sikeresen. Ezért örömmel vettem a lehetőséget, hogy a Mirza Lovasudvarban önkétes munkát vállalhatok ezzel is rengeteg tapasztalatot adhatok át a lovardába érkezőknek és szerezhetek a saját terveim, álmaim megvalósításához. pl:saját lovarda, saját ló.
TÓTH ESZTER
Tóth Eszter vagyok, 2024 májusa óta segítem a Mirza Lovasudvar lovasait abban, hogy elérjék céljaikat, és biztonságosan, örömmel fejlődjenek ebben a csodálatos sportban. 12 éves koromban kerültem először ló közelbe és ez a szenvedély azóta is tart. Fő szempontom, hogy a ló és a lovas is jól érezze magát az együtt töltött edzéseken. Az oktatás mellett szívügyem, hogy a lovarda lovai és bértartói minden szükséges támogatást megkapjanak, legyen szó takarmányokról és kiegészítőkről vagy takarmányozási tanácsadásról. Jelenleg saját takarmányboltot üzemeltetek és kikapcsolódásképp oktatok a lovardában. Számomra a lovarda egy összetartó közösség, ahol öröm látni a fejlődést, a barátságokat, és azt, ahogy a lovak és lovasok egymásra találnak.


SAROK NÓRA
Sarok Nóra vagyok és 2024 novemberétől vagyok a Mirza Lovasudvar tagja. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz lovas családba születtem és nőttem is fel mindig voltak saját lovaink, ezért soha nem volt kérdés mivel szeretnék foglalkozni. A lovász szakma és az érettségi elvégzése után sikerült is elhelyezkednem a Mirza Lovasudvarban mint lovász. Szeretett szakmámat nagy odafigyeléssel, és szakmai pontossággal végzem. Nagyon fontosnak tartom a lovarda lovainak egészségét,takarmányozását. Nálam soha nem a versenyzés volt a legfőbb cél, sokkal inkább vágyok a szimplán a lovak közelségére és szeretetére ezért úgy érzem most boldog vagyok!